Az implantátum előnyei

Az implantátum előnyei a hagyományos fogpótlással szemben:

  • Rövid sorközi foghiányok esetén a fogorvosi  implantátumok alkalmazásával  készíthető el a rögzített fogmű. Ugyanebben az esetben a hagyományos módszerekkel készített  fogpótlás  csak a szomszédos ép fogak lecsiszolása árán valósítható meg.
  • Több fog elvesztése esetében az  implantátumok beültetése megoldást kínál rögzített pótlás készítésére olyankor is, amikor a (rágó) fogak elvesztése miatt hagyományos fogorvosi módszerekkel csak részleges, kivehető pótlás készítésére volna lehetőség.

Ezekben az esetekben az implantátumos fogpótlás nagyobb stabilitást és jobb rágóképességet tesz lehetővé, valamint a teljes biztonságérzet mellett kiváló esztétikai hatást nyújt. Mindezen hatások együttesen a fogbetegek életminőségének javítását szolgálják.

 

  • Teljes foghiány esetén az implantátum – mint pillér – többféle módon is felhasználható a fogpótlás rögzítésére, vagy megtámasztására. Egyrészt a rajtuk elhorgonyzott rögzítő elemek segítségével az implantátumok a kivehető pótlások helyben tartására szolgálhatnak (úgy nevezett gömbfejű retenciók, vagy retenciós rudazat segítségével), másrészt kellő számú implantátum beültetése esetén rögzített pótlás (körhíd vagy úgy nevezett hídprotézis formájában) is készíthető.
  • A saját fogakra és/vagy implantátumokra elkészített pótlás rögzítése hagyományos módon beragasztással, vagy a fogorvos által oldható módon, csavarozással történhet. A Denti® implantátumokra készülő fogpótlások esetében teljes mértékben figyelembe vehetők az egyéni kívánságok és lehetőségek. A Denti® Rendszer elemeinek segítségével a legkorszerűbb anyagokból, illetve technológiával készíthetőek el a fogpótlások, amelyek biztosítják a kívánt komfortérzést és a magasabb életminőség megvalósulását.

Információk

 

+36 30 229 8798

1112 Budapest, Tippan u. 2. A lépcsőház 8.

© Denti System Kft., Minden jog fenntartva